A Lokál közelében

Kinyaltam magam. Ami nálam annyit tesz, hogy gyorsan lezuhanyoztam, tiszta pólót vettem a bőrdzsekim alá, és hagytam, hogy S. kivasalja a nadrágomat. Na jó, a sérómat is belőttem, de tényleg nem telt többe két percnél, és nem kentem rá semmi ragacsos izét. Kiver a frász a piperkőcöktől.
Lassan battyogok a még fél kilenc magasságában is nyüzsgő utcán, nem szokásom rohanni. Kezeimet kabátom zsebének mélyére bújtatom. Lassan időszerű lesz beszerezni egy pár kesztyűt. Valami tag nekem jön, beledöglene, ha legalább elnézést kérne. Nem húzom fel magam rajta, ma buli lesz, lazulunk, így egyszerűen csak utána intek.
Először csak a rezgés észlelem farzsebem környékéről, nyugi, csak a telefonom az! Egy pillanat és már fel is üvölt a Back in Black az AC/DC-től. Előkapom az őskövületnek számító készüléket. Az egyik cimbim az.
- Már úton vagyok. Nem rohanok, ilyenkor még kutya sincs ott. Ja. Aha. Mi? Nem hallak!- veszem el a telefont a fülemtől és meredek az elsötétülő kijelzőre.
- Nagyszerű!- pont most krepált be ez a vacak. Körülnézek az utca túloldalán ott figyel egy telefonfülke, kár, hogy nincs nálam apró…

Mivel amúgy sincs most túl sok tanulnivalóm, vagy legalábbis már pénteken letudtam a nagy részét és mivel amúgy is most kaptam egy kis pénzt elmentem pár új pulcsit meg nadrágot venni a télre. Mit ne mondjak, gyűlölöm a tömeget, jobban mint bármi mást így próbálom minél gyorsabban átverekedni magam az embertömegen ami elég nagy falatnak bizonyul. Ám, mivel szeretném minél gyorsabban letudni ezt a vásárlást haladok előre. Ekkor hirtelen meghallok egy ismerős rock számot egy pár méterrel arrébb, még ha elég halkan is. Rögtön felismertem, hogy ez egy AC/DC szám, bár a címe most nem jutott eszembe. Őszintén, szerintem én vagyok az egyetlen aki ilyenekre figyel...kissé szomorú ebbe belegondolni. A szám gyorsan el is hallgat és marad az emberek zaja. Fúj, utálom ezt az egybemosódott hangzást, a léptek nyoma és a beszélgetések keveredése, hangzavar. A hang forrásához érve megtorpantam mivel egy férfi állt előttem, elállva az utat. Éppen beszélgetett valakivel a telefonján majd gondolom a készülék lemerült a reakciójából ítélve. Valószínűleg az előbbi rock szám forrása az ő telefonja. Eszem ágában nem volt kikerülni, hiszen egyrészt elég nehézkes lett volna és nem volt kedvem átverekedni magam a tömegen, másrészt ha már mindenképpen megállhatnékja van legalább ne a járda kellős közepén tegye. Vettem egy mély levegőt.
- Senki nem haragudna meg ha egy kicsit arrébb tennéd a bársony hátsód...még akkor sem ha jó a zenei ízlésed... - mondtam neki érzelemmentes, flegma arckifejezéssel. Mivel amúgy sem voltam jó kedvemben semmi sem tartott vissza attól, hogy kicsit beszóljak.

Éppen keményen töröm a fejem, hogy mihez is kezdjek most, amikor valakinek kedve támad belém kötni.
- He?!- fordulok a hang irányába, és nem tehetek róla, de rögtön elvigyorodok, amikor szemben találom magam vele. Ritkán lát az ember ilyen életunt pofát, ilyen jó dumával.
A Bársony hátsóm? Micsoda szöveg!
- A te virgácsaid se törnének le, ha esetleg tennél néhány pluszlépést, hogy kikerülhess.- mutató és középső ujjam játékával imitálom is, hogy lehetne ezt a manővert minél egyszerűbben kivitelezni.
Tekintetem végig siklik a csomagokon, s ha már a csajszi leállt velem cseverészni kapok az alkalmon.
- Mond csak, nem váltanád fel ezt a…- beletúrok a nadrág zsebembe és négy-öt másodpercnyi kutakodás után előhúzok belőle néhány gyűrött bankót.-…ezt az öt dollárost centekre, kellene apró a fülkéhez.- bökök az út túloldalán álló készülékre.
- Nyugi, míg előveszed a tárcád, nem szaladok el a csomagokkal, cserkész becsszó!- fonom keresztbe ujjaimat, hogy bizonyítsam fogadalmam komolyságát. Közben végig ott bujkál egy vigyor szám szegletében.

Amint felém fordul a szemébe nézek majd meglátom a vigyorát. Istenem, milyen idegesítő lények ezek az emberek. Miután elkezdi magyarázni, hogy akár meg is kerülhetném "őfelségét" a szememet forgatom. ~Te álldogálsz itt mint egy fa...nehogy már én ugráljak neked~ gondolom miközben még mindig őt bámulom. Tekintete a csomagjaimra terelődik. ~ Ó nem, ne is álmodj róla ~ fut át az agyamon. Nézem ahogy zsebéből előkotor pár papírpénzt majd a kérését meghallgatván továbbra is csak meredek rá, szinte pislogás nélkül. Ezzel a legtöbb embernék kivertem a frászt. Valószínűleg ez csak egy trükk, de annak elég ügyes, de végül is meg tudom állítani ha bármit is tesz. Miután "biztosít" a csomagok biztonságáról én továbbra is meredek rá. Felhúzom az egyik szemöldökömet ezzel jelezve, hogy nem vagyok teljesen idióta.
-Nyugi, amúgy sem lenne túl sok esélyed elmenekülni... - mondom neki majd apróbb terpeszbe állok, a szatyrokat a lábaim közé rakom majd előveszem a fekete pulcsim zsebéből a pénztárcám miközben mindvégig az ő mozdulatait figyelem. Kész voltam akármelyik pillanatban bevetni az erőm. Óvatosan kivettem egy 50 centest majd felé nyújtottam.
- Ha jól tudom ennyi elég lesz...Legyél boldog...

- Ne legyél ilyen elbizakodott aranyom.- csóválom a fejem. Egyszerre szeretném letörni a szarvát, és kicsit jobb kedvre deríteni. Tudom, nonszensz, de ez a helyzet. A szemforgatás, a flegma arckifejezés és ahogy az ember arcába bámul, bicskanyitogató, de egyszerűen nem normális, hogy egy ilyen korú lány ennyire keserű legyen.
Talán meg van neki? Jobbnak látom ezt most nem megkérdezni. Az idült vigyort már csak azért se törlöm le az arcomról.
- A nap hőse!- tartom a markom az apróért, miután a csajszi elvette az ötöst. – Talán meg kellene fogadnod a saját tanácsodat.- kacsintok rá, az iménti boldogsággal kapcsolatos elszólására célozva. Egész jó kis végszó, elégedett vagyok magammal, és már fordulok is sarkon, ám valami különös belsőkésztetéstől hajtva mégis visszafordulok:
- El kell intéznem egy gyors telefont, aztán néhány haverommal beugrunk a Lokálba. Frankó kis hely, ha bírod a füstöt, és a rockot. Tetszene neked is, nyomatnak AC/DC-t is, és ma lesz élőzene is. Vörösvakondok, hallottál már róluk? Na, mindegy, szóval, ha van kedved hozzánk csapódhatsz.
- A jó társaság garantált! - szélesedik ki vigyorom ahogy kihúzom magam.

Vágtam egy fintort a kacsintására. Lehet, hogy ez másnál bejön, de nálam rossza ajtón kopogtat, engem nem hat meg holmi szépfiú. Vagy csak nekem nincs ízlésem a pasik terén. Különben is, én boldog vagyok,  Gyorsan elteszem az ötöst majd felszedem a cuccaim. Még mielőtt elindulhatnék visszafordul. Végighallgatom amit mond majd csípőre teszem a kezem és szarkasztikus választ adok.
-Persze, minden álmom, hogy egy rakás idiótával legyek összezárva, egy olyan helyen ahová be se engednek az én koromban. Ugyan már...van értelmesebb programom is...Lehet, hogy furán fog neked ez hangzani, de sokakkal ellentétben nekem van tanulnivalóm, amit általában meg is szoktam tanulni... - mondom neki.
Persze, majd pont egy olyan helyre vágyom ahol az emberek annyira össze vannak nyomódva mint a heringek, nem lehet levegőt kapni, zaj van és még sorolhatnám...Én ennél kulturáltabbnak hiszem magam.
-Amúgy is, még a nevedet sem tudom...nem mintha érdekelne, hiszen valószínűleg ezek után soha többé nem látjuk egymást... - mondtam a szemébe a tényeket.
Fogalmam sincs miért fordult meg egyáltalán az ötlet a fejében, hogy meghívjon...hülyeség. Bár, nem vártam többet, már hozzászoktam, hogy hasonszőrű értelmiségekkel vagyok körülvéve.

Na, jóóó! A csajszi átlépett egy olyan határt, amire nem tudtam más módon reagálni, mint teli pofával az arcába röhögni.
- Bocsáss meg, de olyan ostobán viselkedsz, hogy nem bírok napirendre térni. Őserdőben nevelkedtél, vagy mi van? Tudod, ha egy srác van olyan jó arc, és meghív valahova, akkor azt, vagy megköszönöd, vagy, ha a hátad közepébe se kívánod a tagot, akkor kulturáltan elutasítod. Nem pedig a kétes intelligenciáddal arcoskodsz, és próbálod megalázni az illetőt. – csapom össze a tenyeremet, még mindig az előbbi produkcióra reagálva.
- Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Ismerősen cseng? Főleg ne ismeretlenként, és hidd el, te nem tudsz rólam semmi.- egy pillanatra eltűnik a mosoly, és a pajkos fény szememből, ritkán vagyok ilyen komoly, és most sem tart sokáig.
- Nehogy azt gondold, hogy ezzel most bántani akarlak, egyszerűen csak szeretném, ha tisztán látnád a dolgokat.- vonom fel kihívóan egyik szemöldököm, és csempészek vissza halvány mosolyt a képemre.
- Különben is miből szűrted le, hogy idióta vagyok?- vigyorodom el.- A nadrág az oka, ugye? Montam én S-nek, hogy nem a legjobb választás.

Kicsit meglepődtem amikor elkezdett kioktatni, bár egyáltalán nem látszott, hisz arcom egyetlen vonása sem mozdult, és továbbra is a szemébe néztem. Mikor összecsapja a tenyerét kicsit megrezzenek. Nagyon halványan előtörnek a régi, fájó emlékek. Mikor arca komorrá válik teszek egy apró lépést hátra. Nem igazán tudtam soha megbízni az emberekben, főleg nem a férfiakban így nem volt rá semmi garanciám, hogy nem bánt...persze a legvégső esetben használnám a képességem. Mikor a mosoly visszatér az arcára kissé megkönnyebbülök, bár még mindig vannak bennem kételyek. Megrázom a fejem majd válaszolok a kérdésére.
-Onnan, hogy leálltál velem beszélgetni, normális ember nem tenne ilyet...Mellesleg az előbbi mondásod nem igaz az életre, ez nem így működik, az ember ítél mert nem akar elítélve lenni. - mondtam teljesen nyugodtan, kissé filozofikusan. Így is van...ez a világ kegyetlen, ez a világ a gyenge eltaposásáról szól, semmi többről, én ezt jól tudtam, jobban bárkinél.
-De ha az előbbi elutasítás nem tetszett akkor: Nincs időm bulizni és nem is szokásom mivel más dolgom van. Remélem így már megfelel, nem kell kiakadni rögtön. - javítottam ki magam, hogy ne problémázzon ezen.

Még ha a lány vonásai kifürkészhetetlenek is, testbeszéde elárulja.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.- visszakozok rögtön, kissé talán meg is szeppenve miután a lány elhátrál tőlem. Nem vagyok agresszív típus, sem fenyegető alkat, így meglep, hogy valaki ily módon reagál rám, hisz eddig nem sokszor fordult elő. Elgondolkoztat az, amit mond, és még inkább elszégyellem magam az iméntiért, mert, ha valaki így vélekedik a világról, azzal valami komoly, és kellemetlen dolog történt.
- Nem muszáj beállni a sorba, semmi sem tiltja, hogy szembe ússz az árral, csak elég bátornak kell lenni.- köszörülöm meg a torkom, kezdem kicsit furcsán érezni magam az utca közepi nagy filozofálgatástól. Elérkezettnek érzem az időt egy szál cigire.
- Nem olyan típusnak tűntél eddig, mint aki ad mások véleményére.- jegyzem meg vigyorogva, és előkotrom a cigis dobozt a zsebemből.
- Na, látod, ez így már sokkal elfogadhatóbb, de még mindig nem túl örömteli, de azt hiszem ezzel már be kell érnem.- miután az öngyújtót is előhalásztam rágyújtok.
- Oké, vágom, az éjszakai élet nem jön be, na és holnap is ilyen elfoglalt leszel, vagy esetleg belefér a feszes napirendedbe egy délutáni üccsi?- magam se tudom miért erőltetem annyira ezt a dolgot.

A bocsánatkérés, és az elég megszeppent arc hatására teljesen feloldok. Meggyőződtem róla, hogy nem akar bántani, vagy csak egyszerűen jó színész. Nem, tényleg nem bíztam senkiben...természetesen ez alól kivételek a nevelő szüleim és Milo, bár ő is határeset. Hm, erről jut eszembe, őt is viszonylag régen látogattam meg...már esedékes lenne. Ezen annyira elgondolkozom, hogy csak az hoz vissza a valóságba, hogy a srác megköszörüli a torkát. Gyorsan bólintok egyet mintha figyelnék, tuti módszer...remélem nem kérdést tett fel... A következő mondatára csak megrántom a vállam.
-Adok a véleményükre...de gyakran akkora baromságokat hordanak össze...nem éri meg... - mondom miközben a vigyorát nézem.
Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy emberek hogy képesek velem beszélgetni... Hisz én túl unalmas és rideg vagyok, akkor mégis miért? Gondolatmenetem közben figyelem ahogy meggyújtja a cigijét majd ismét megvonom a vállam. Ennél jobb választ úgysem fog kapni, legalábbis nem tőlem.
A következő kérdésére azonban már nem tudok teljesen nyugodt maradni, meglepődök és teljesen zavarba jövök, ami meg is látszik. Szemeim kitágulnak és nagyon halványan, alig észrevehetően elpirulok. Hogy én, elmenjek vele? Most komolyan elhívott valahova? Engem? Egy ép elmeállapotú ember? Ez komoly?
-H-hát...nem is tudom... - pillantotok oldalra tehetetlenségemben - Azt hiszem helyet tudok neki szorítani... - mondom halkan.

A lány arcára kiülő zavar, és döbbenet megfizethetetlen látvány. Utóbbin én is osztozok vele, mikor meghallom válaszát, hisz nem igen számítottam másra, mint csípőből érkező elutasításra.
- Remek!- szélesedik ki mosolyom, és vonásaimba ezúttal nem kevés önelégültség is vegyül. Hát ezt neked lehetetlen!
- Rendben, akkor holnap háromkor a Flamingóban, megfelel? Az itt van nem messze a sarkon.- mutatok a hely irányába, ahol már záráshoz készülnek az alkalmazottak, de a rózsaszín flamingóalakú neonlámpa még fényesen világít a távolból. Persze, ha a leányzónak akad jobb ötlete, arra is vevő vagyok.
- Egyébként Dace vagyok.- nyújtom kezem, arcomon komisz vigyor. Nem tehetek róla, egészen feldobott az iménti siker. Amennyiben a hölgyemény viszonozza a gesztust, határozott kézfogásban részesítem.
- Ha lehet, ne késs, utálok várni.- vigyorgok rá, és közben tudom, hogy ideje lenne dobbantani. – Hát, akkor holnap!- túrok bele a hajamba, majd sarkon pördülök, néhány lépés megtétele után azonban még visszakiabálok:
- Oh, és köszi az aprót!- rikkantom, majd átspurizok az úttesten heves fékezésre késztetve ezzel három-négy járgányt, amit hangos dudaszó követ, de én már el is tűntem a túloldali telefonfülkébe.

Félénken az arcára pillantottam amin megláttam az önelégült vigyorát ami egyből elvette minden életkedvem. Rossz emlékek törtek fel ettől a vigyortól, legszívesebben letöröltem volna a képéről egy jó parasztos texasi jobbossal...de, hát az elég rosszul vette volna ki magát így az utca közepén. Gyorsan levettem az arcomról a kislányos kifejezést majd a vonásaimat rendezve visszatértem a szokásos érzelemmentességhez. Szerettem rejtélyes maradni az emberek szemében hisz az érzelmek kimutatása csak sebezhetővé és gyengévé tesz.
A mutatott irányba néztem és amennyire csak lehet megszemléltem a helyet. Egyszeri alkalomra tökéletes. Nem mondtam semmit csak egy aprót bólintottam.
Bemutatkozása után csak meredtem rá. ~ Dace, milyen furcsa név...mondjuk nekem pont nem kéne megszólalnom...~ gondoltam.
- Serah... - mondtam ki egyszerűen a nevem. Meg sem próbáltam kezet rázni vele, nem vagyok az a típus és amúgy is, minek? A formalitások annyira nem számítanak, ha kezet akartam volna rázni vele akkor én nyújtottam volna a kezem, hiszen az etikett azt írja elő, hogy a nőnek kell elsőnek nyújtani...legalábbis valami ilyesmi.
A következő megszólalására kicsit felháborodtam, bár ez kívülről egyáltalán nem látszott. ~ Mi az, hogy "utál várni"? Mindjárt megrugdosom itt helyben. Engem ne akarjon siettetni, van nekem más dolgom is...Térdre borulva kéne megköszönnie, hogy elmegyek...na jó, ez még tőlem is túlzás. ~
Mire ezt szóvá tehettem volna már le is tangózott az úttestre ahol majdnem elgázolták vagy kétszer. Kicsit sem sajnáltam volna.
Miután beszabadult a telefonfülkébe ellenőriztem a csomagjaimat majd elindultam hazafelé.