Ivan Petrovics Borka

Teljes név: Dr. Ivan Petrovics Borka
Születési hely, idő: 1897 Január 23 Oroszország,  Borka családi birtok
Kor: 126 év
Faj: Fél ember
Szakértelmek:
Sok oldalúan képzett, a világdolgaiban tájékozott ember. Rajong művészetekért, nagy olvasottsága és sajtó műveltsége van. Kiválóan, zongorázik, gitározik, és rajzol. Perfektül, beszél Angolul, Franciául, és Oroszul. Képes a latin és ó görög klasszikusokat hibátlanul olvasni és fordítani. Elboldogul az olasszal, spanyollal, némettel és az új görögök is. Az ázsiai útjai során pedig néhány szót megtanult kínaiul és hindiül is. Mint katona, majd később ellenálló ügynök, elsajátította cselvetés, a közelharc, és lőfegyverek kezelésének tudományát, amelyeket folyamatosan fejlesztett hosszú élete során. Ezeken felül kimagaslóan képzett orvos és pszichoterapeuta. Mivel hosszú ideig volt agglegény és élt természet közeli életmódot, megtanult főzni, vadászni, valamint horgászni is.

Fegyverzet:
Az alább lista teljesség igénye nélkül készült, csak azok az ténylegen használható fegyverek vannak itt, amelyek egyértelműen használhatóak még. Az  dísznek használt és muzeális értékűek többségében nem.

9 mm-s glock  
Katana (antik japán)
Hosszú bot 2 db
Patkány farok bot 2 db
Tonfa 2 pár
Rövid bot 2 pár
Naotongi rövid kard 1 pár
Tőrök (különböző hosszban) 5 db
Szablya 2 db
Európai hosszú kard 3 db.
Vadászíj
Szigony
Csatabárd (antik)


Külső: Hősünk majd nem 180 centi magasra nőt, nagyjából 90-95 kilogramm súlyú, izmos testalkatú férfi. Noha, már jóval túl van a százéves koron, de még csak középkorúnak néz ki. Barna haját többnyire vállig érőre növesztve hordja, és csak néha vágatja le rövidebbre. Szakálla nincs, de nem szokott túl gyakran borotválkozni.A szeme kék színű, amelybe őrült  csillogás látható. Noha az alakváltó adottságai és erősödő kettős természete miatt megveti a ruha viselését, ha társasságba kell mennie, a megjelenése mindig kifogástalan. Otthon általában csak egy kabátot és egy szál évszaktól függő hosszúságú nadrágot visel. Farkas formában egy kisebb medve méreteivel bír. A bundája barna színű fekete csíkokkal a hátán, és fehér szőrzettel a hasán, és a lábának belső részén.
Érdekességek: A részleges elváltozás okozta hírtelen izom vagy méretnövekedés, illetve semmiből megjelenő karmokat leszámítva semmi.



Jellem: Iván egy rendkívül zárkózott és nehéz egyéniséggel megáldott férfi. Teljesen soha se tudott beilleszkedni, hiszen nem csak intelligensebb volt az átlag embereknél, de rengeteg született vagy később kialakult lelki betegsége volt. Ezek egy részéből felépült ugyan, de hosszú élet a rengeteg átélt szörnyűség, és a farkas szellemmel való eggyé válása újabbakat hozott a felszínre.. A magányhoz való vonzódása, szinte beteges, és mára gyakorlatilag lehetetlenné vált hogy érzelmi alapú kapcsolatot tudjon kialakítani másokkal. Ez alól érdekes kivétel a feleségével való kapcsolata, aki azonban több évig dolgozott, hogy elnyerje Ivan bizalmát és a kapcsolatuk egyáltalán nem nevezhető egészségesnek. A másik kivétel pedig a nevelt lányával való viszonya, amiben talán tényleg nincsen semmi különös. Bár alapvetően agresszív egyéniség volt, ez már már csak a szexuális életében nyilvánul meg. Az évek során ezt tökéletesen megtanulta kordában tartani és csak néha törnek elő belőle az elfelejtett ösztönök, akkor is főleg a farkas szellem hatásai miatt. Persze ha szükség úgy hozza gyorsan, minimális mérlegelés után képes gyilkolni, de ennek mindig nagyon komoly oka van. Főbb hibái még, hogy hajlamos az  arroganciára, időnként öntelt, és persze a már fentebb leírt antiszociális viselkedés. A benne  lappangó őrületet, udvarias viselkedéssel, és kellemes modorral leplezi. Ezeket, mindenek elé helyezendő erénynek tartja, a hiányukat gyakorta megtorolja.

Hobbi: Olvasás, Zenélés, Képzőművészetek, Harcművészetek, Vadászat, Horgászat, Műkincs gyűjtés, Főzés, Színházba és moziba járás.
Életcélok:  Szeretne megöregedni és meghalni a felesége Alessia mellett. Gyerekben és családban is gondolkozik, bár ezt még korainak érzi. Most még bőven elég fogadott lányuk nevelése és igazából felesége is néha nagyobb gyerek mint az előbbi.

A réten, magányosan álló, véres szájú farkas. Sokaknak semmit se jelent már a motívum és számomra se több mint egy megfakult szímbólum amely konok iróniával tekint le rám a nappali falán lévő pajzsdíszről. Pedig, mikor gyerek voltam, a családunk ősi címerének még komoly jelentése volt. Ki vagyok én? Honnan jöttem? Merre tartok? Sokszor én magam sem tudom ezeket a kérdéseket megválaszolni, hiszen az életem sokkal régebben kezdődött, mint bárkié akit ismerek.

Ivan Petrovics Borka volt az név, amelyet szám szerint a hatodik életemben először reám aggattak. A korábbi életeimről semmit se tudtam még akkor, ahogyan arról sem, hogy egy istentelen szörnyeteg reinkarnációja vagyok. Az egész családom gazdag és befolyásos emberekből állt. Édesapám Petrov Ivancsis Borka, hatalmas birtokokkal rendelkezett a cár országának több területén és nagy európai nemesi, sőt királyi családokkal is rokonságban állott Édesanyám az Osztrák-Magyar- Horváth monarchiából  emigrált Javrancsis Izabella, aki nagymamai ágon szintén rendelkezett híres Lengyel felmenőkkel.

A Borka kastélyvolt gyerekkorom boldog és békés szigete, ahol együtt élhet a család, ahol mindenemen meg volt és nem kell tartani senkitől se. Az erős kezű nagy apám halála után, azonban a dolgok drámai fordulatot vettek. Apám, és nagybátyáim nem kívánták tovább, az előnytelen helyen fekvő, költséges épület monstrumot megtartani inkább eladták és szét költöztek az országban. Mi pedig egy neve nincs kis városban rendelkeztünk be, ahol a több hektáros birtokunk és a hétvégi házunk volt. A család élete itt is boldog volt, egyszerűen éltük a gazdagok, kellemes mindennapjait. A rokonaim, nagyon szerettek és rengeteget foglalkoztak velem. Testvérem soha se született, nem tudom miért, de igazából nem is vágytam arra hogy bárkivel is osztozkodnom kelljen az életem bőkezű adományain. Azonban ahogyan lenni szokott minden jónak vége szakad egyszer. Egy hideg téli napon, egyenruhába öltözött emberek egy csoportja rontott ránk, különös számomra akkor még ismeretlen nyelven, vagy inkább nyelveken beszéltek és nem kegyelmeztek. Nem, tudtam azt se hogy mit akarnak, az arcuk homályossá vált az évek során, csak a torkolat tűz villanásának képe, és szüleim élettelen testének tompa puffanása földön ami megmaradt a fejembe. A szolgálók szerencsére még időben kimenekítettek bennünket és birtokunkra törő ismeretlen gyilkosok se akartak egy gyereket megölni így életbe maradtam. Ez az élmény egész életemre ható mély nyomott hagyott bennem és akkor határoztam el, hogy soha többet nem mutattok gyengeséget.

Az engem ért tragédia után, újabb sokként ért hogy a Franciaországba élő nagybátyámhoz kellett költöznöm, mert közelebbi rokonaim nem voltak hajlandóak befogadni. Akkor még alig beszéltem a nyelveket az oroszon kívül csak angolul tudtam valamennyire, továbbá komoly nehézséget okoztak a kulturális és életviteli különbségek. A családunkban, ha nem is volt mindenki orosz, de legalább szláv volt. A nagybátyám azonban egy Franciaországban élő távoli rokonunkat vette feleségül. Ráadásul ha ez még nem lett volna elég vérlázító, ázsiai szeretőt tartott. Egy évig megszólalni se voltam, hajlandó és csak nagyon nehezen tudtam beilleszkedni, ebbe a különös újvilágba. A beiskolázásom is veszélybe került, de ők nem adtál fel hogy amennyire lehet meggyógyítják a lelkemen keletkezett sérüléseket. Először is nem hagyták, hogy bezárkózzam és legkiválóbb nevelést biztosították a számomra, hogy ne legyen hátrányom majd a többi diákjával szemben. Az irányításuk alatt kibontakozott a bennem rejtőző művészeti tehetség, és hamarosan megtanultan franciául is. Bár eredetileg magán tanuló voltam, de később legjobb magán iskolákba írattak be A várakozásaim ellenére itt egyáltalán nem voltam hátrányban, a többiekkel sőt hamar kiderült hogy sokkal több bennem a lehetőség, mint bárkiben az évfolyamomban. Akármilyen tantárgyról is volt szó mindig kiválóra vizsgáztam belőle, és párosával szökdeltem át az évfolyamokon. Amilyen, sikeres voltam a a tanulásban, éppen olyan sikertelen voltam a magánéletemben, és az emberi kapcsolatok kiépítésében. Az iskolában, magányos voltam amolyan különc stréber. A nyári szünetekben pedig kemény leckéket kaptam a nevelőimtől. A nagynéném etikettre és politikára oktatott. A nagybátyám kardvívás és vadászat fortélyaiba avatot be. A szeretője pedig olyan világot mutatott meg nekem, amelyekről a magam fajta fiúk még csak nem is álmodtak. Meglepő módon, nem is éreztem soha vágyat az iránt hogy rajtuk kívül más társasságom legyen.

Az elszigetelődésemmel párhuzamosan, kezdtem megérezni hogy legbelül mint ha valami szörnyűséges erő lakozna bennem. Ma az átlagos pszichiáterek, ezt skizofréniának mondanák pedig arról valójában szó sincs, én inkább úgy fogalmaznék a szüleim halála miatt agresszió felerősítette azt a belső démont, amely minden emberben, de különösen a félemberekben ott lakozik. Az első valódi élményem ezzel kapcsolatban tizennégy éves koromra tehető. A házunk örül volt egy kóbor kutya, aki folyton ott lófrált és egyszer megfigyeltem ahogy a gyerekek kegyetlenül elverik. A dolog hihetetlenül felizgatott és másnap én is megkerestem hogy ártsak neki, de amikor szemébe voltam képtelen voltam rá, de heves gyűlöletet kezdtem el érezni az őket bántalmazó társaság után. Azon, a nyáron mindegyiküket megkerestem, és mindegyiküket megkínoztam. Komoly baja szerencsére senkinek se lett, de ez inkább csak szerencse volt, ha jól emlékszem legalább ketten is kórházba kerültek. A tettemet nem bántam meg igazán, még is sokként ért a felismerés, semmivel se vagyok jobb mint akik szüleimmel végeztek. Az elkövetkezendő években, keményen tréningeztem magamat, és igyekeztem uralmat nyerni a bennem tomboló erőszakos vágyak felett. Az kimeneteli vizsgáim természetesen kitűnőek lettek, és sorba álltak értem, az egyetemek.

Sajnos éppen, hogy felvettek a Sorbonne-ra amikor a nagybátyám egy hirtelen jött tüdő gyulladásban életét vesztette. Ezt következő nehéz évek következtek, mert a vagyon jelentős része a nagynénémre szált aki újra férjhez ment és igyekeztek kitúrni engem a vagyonból. Az orosz birtokok után persze kaptam évjáradékot, de a rokonok ezt rendszeresen késve vagy csökkentett összegben küldték, így nagyon nehéz évek következtek a számomra. Szerencsére a nagybátyámtól örökölt szerető magához vett, és támogatott amennyire tudott az egyetem elvégzésében.  Az anyagi problémák, az egyetemen való helyt állás nehézsége és egyre fogyatkozó egymás ellenforduló családom pedig még csak a jéghegy csúcsa volt. Két éve jártam az egyetemre, amikor kitört az első világháború és én annyi más fiatallal együtt önként vonultam be hadseregbe, hogy szeretett országomat védjem. Persze, nem csak mint francia diák, ha nem mint orosz nemes is helyt kívántam állni és fűtött a vágy az erőm kipróbálhassam az agresszorok ellen, akik mind a két házamat fenyegették. Nem töltöttem be még tizennyolcadik évemet, amikor felvirágzott vonaton és díszes egyenruhában a harctérre vonultam, ahonnan három évig nem jutottam haza. Az első szörnyűségek nem ráztak meg annyira mint a többieket, akik sokszor össze piszkították magukat félelmükbe, vagy éppen hányingert kaptak egy-egy kiontott belű holtest, vagy leszakadt végtag láttán. Sőt az első nehézségek és sok hatás után a vérszag, egy fajta harci drogként kezdett rám hatni. Ölni akartam az ellenséget, gyilkolni, csonkítani, vért és könnyet fakasztani, minden egyes elhullott bajtársam után, amire meg is volt minden lehetőségem. Ekkor kezdett el bennem teljességében kibontakozni a félemberi képességeim. Bár a farkas énem még nem szólalt meg és a képességeimet sem tudtam irányítani, de még is elképesztően nagy segítségemre voltak a túlélésében. Amikor dühös voltam az ősi varázslények ereje lüktetett véremben, és iszonyatosan megnövelték az adrenalin miatt amúgy sem átlagos erőmet, miközben a mágikus érzékek keltette megérzések miatt senki sem rejtőzhetett el előlem a csatatéren. A kezdeti nagy szuronypárbajok és nyílt küzdelmek után aztán jött a lövészárkok pokla. Több napi eseménytelen ágyú durrogtatás és mocskos lyukakban kuporgás után, még a nyúlszívűbbek is várták az ellenség megváltó rohamát, vagy éjszaki nagy portyázásokat. A tehetetlenség és bezártság érzése engem is az őrület határára kergetett néha, de más értelemben, mint ahogyan a többieket.