Keleti városrész

Baromi csípős már az idő, a gyomrom kong az ürességtől, és már vagy húsz perce várakozok a könyvtár előtt a Rögtön jövök táblát bámulva. Mégis hány fogásos az a rohadt ebéd? Nézem meg ismét az órámat, ami pontosan fél egyet mutat. Hangos sóhajjal engedem útjára a bennem felgyülemlő feszültséget, majd leveszem hátamról kissé elrongyolódott fekete nike hátizsákomat, és lehuppanok a hideg lépcsőre. Bőrdzsekim zsebében kotorászok, míg meg nem találom az öngyújtómat, amin egy vörös hölgy vonaglik, aztán rágyújtok egy cigire.
Legközelebb kétszer meggondolom, hogy szívességet tegyek bárkinek is. Persze ezt csak hirtelen felindulásból gondolom így, Sarahnak képtelen vagyok nemet mondani, és isten lássa lelkemet az a veszett fruska, ezt alaposan ki is használja.
Míg várakozok az utcán elhaladó tömeget fürkészem, lábammal egy magamban dúdolt zene ütemére dobolva. Utálok várni.
Szerencsére kiszúrom az egyik haveromat, Scottyt, intek neki. Nem vagyok nagy rajongója, de addig se halok bele az unalomba, míg az ő sületlenségeit hallgatom.
- Szevasz haver!- üdvözlöm, de ő gyorsan tudtomra adja, hogy nem ér rá most pofázni, mert sürgős elintéznivalója van, de mielőtt még eltűnne lehúz egy szál cigivel. Barom.
Újra az órámat nézem és megrökönyödve tapasztalom, hogy mindössze négy perc telt.

A Banya. Én már csak így hívom legidősebb rokonomat, aki látszólag ki nem állhat engem. De az benne a pláne, hogy ő hívott meg a családjához. Kész rejtély az a nő. Mér az első nap észrevettem, hogy szeret ugráltatni. Alig szálltam le a gépről már ott tornyosult felettem a maga kifejezéstelen arcával és köszönés helyett nyomatékosította, hogy bár rokonok vagyunk, ne lesz velem elnéző semmiben.
Azóta mindig keresem az alkalmat, hogy leléphessek abból a hatalmas házból. Talán ő is látja rajtam, mert ha valami feladatot adott nekem, az kívül esett a birtokon.
Most is azért jártam a várost, hogy megtaláljam azt a bizonyos könyvtárat, ahonnét ki kell vennem neki egy könyvet. Nézegettem egy darabig a papírt, amin a "Névtelen ereklyék" cím virított, és próbáltam rájönni, hogy minek kell ez neki. Nem úgy nézett ki a nő, mintha nagyon érdeklődne az ereklyék iránt.
Végül egy fél órás gyaloglás után, csak megtaláltam a keresett épületet, majd mikor felbaktattam a lépcsőn, csak akkor vettem észre, hogy valaki álldogál az ajtó előtt. Egy pillanatra kérdő néztem rá, aztán a tekintetem az ajtóra tévedt, vagyis az arra kifüggesztett táblára.
- Tökéletes - sóhajtottam lemondóan, majd a táskámat ledobva, félre álltam. - Mióta ment el? - kérdeztem az idegent. Jó lenne tudni, hogy meddig kell még itt várakoznom. Félek, ha túl későn érek vissza a könyvel, a Banya megesz engem vacsorára. gaz, eddig még nem ordítozott velem, de már csak a pillantásától végigfut rajtam a hideg.
Elkezdtem a táskámban keresgélni, ahol megtaláltam a cigim, de az öngyújtóm sehol sem volt. Újabb sóhaj szakadt fel belőlem, majd az idegenre néztem.
- Tudnál adni tüzet? - kérdeztem kedves mosollyal. Gondoltam, hogy neki van, mert már ő is pöfékelt.

- Hát ez van! – köszöntöttem egy biccentéssel sorstársamat, közben féloldalas mosolyra húzva a számat együttérzésem jeleként.
- Hogy mikor ment el azt nem tudnám megmondani, de…- pillantok ismét az órámra, az elmúlt percekben már sokadszor.- fél órája várok itt.
Kíváncsian figyelem, ahogy a táskájában matat. Sötét haja az arcába hull, mikor előrehajol. Igazán kellemes látvány a szemnek.
- Hát persze!- felelem neki, miután feladta a keresést, és zsebem mélyéről máris előhalászom az öngyújtót. Megvárom míg a szájába veszi a cigit, és aztán én magam gyújtom meg neki. Feltéve, ha nem ragaszkodik ennek ellenkezőjéhez.
- Úgy látom, meghoztad a szerencsénket.- biccentek egy felénk sietősen közeledő aprócska hatvan év körüli nő felé, aki aztán sűrű elnézéskérések közepette az ajtóhoz furakszik. Kis kezei rutinosan bánnak a kulccsal, és máris kitárja előttünk az apró könyvtár ajtaját.
- Csak nyugodtan.- mosolygok az öreglányra. Most, hogy egy ilyen csinos kis jószággal osztozhatok a lépcsőn egyből nem olyan sietős. Még egy utolsó nagyot slukkolok, majd elpöccintem a csikket, ki az útra.
- Gyakran jársz ide?- teszem fel a leghétköznapibb kérdést, ami hirtelen eszembe jut.