Caroline Clavier

Teljes név: Caroline Clavier
Születési hely, idő: 1988..10.15.
Kor: 25
Faj: ember
Szakértelmek: régiségek fel becslése, tanárnak tanult eredetileg


Külső: Kb. 170 cm magas. Kicsit sportos testalkatú, csinos, mosolygós. Törékenynek tűnő nádszál, de ez nem az jelenti, hogy gyenge fizikumú. Szeme kék. Szőke haja göndör loknikban omlik a vállára, amit kiengedve szeret hordani. Minden féle ruhát szeret hordani, az elegánstól kezdve a sportosig, de sosem öltözködik úgy ,mint egy papagáj.
Érdekességek: -



Jellem:
Megértő, kedves lány, aki a sok hányattatások ellenére is próbál lábra állni, és lassan úgy néz ki, hogy sikerül is neki. Gyermek kora óta közel áll a természethez, köszönhetően édesapjának. A természet mindig megnyugvást hozz számára. Kicsit makacs, kacér a maga módján, kedves, segítő kész, de félénk is. Kicsit nehezen kiismerhető, de ha egyszer valakit közel enged magához, azzal nagyon jó barátságot alakít ki. Saját magát jó emberismerőnek tartja,de volt már, hogy tévedett, és ezért megbántották. Valamilyen szinten mostanában fél kapcsolatot teremteni a másik nemmel, inkább elzárkózik, és hidegnek mutatkozik. Fél attól, hogy ha valakit újra megszeret, azt el is veszítheti. És meg egy szerencsétlenséget nem biztos, hogy kibírna lelkileg. Ezért is érzékeny, de sosem mutatja ki, kivétel ez alól az, ha mérges. Nehezen kezd bele új dolgokba, de ha egyszer belekezd valamibe, azt be is fejezi.
Nehezen lehet kihozni a sodrából, ezért nyugodt természetűnek mondható. Ha valakinek esetleg még is sikerül feldühítenie azt fogja és faképnél hagyja, vagy ott a másik lehetőség , hogy beolvas neki.
Hobbi: szeret olvasni, túrázni
Életcélok: Hogy az új élete kevésbé legyen tragikus, és képes legyen kapcsolatot teremteni, és újra szeretni.


Skóciában születtem. 10 éves koromig nem történt velem semmi érdemleges és különös. Suliba jártam, hétvégenként apuval jártam az erdőket, ha tehettem kimentem a város fölött található lerombolt kastélyba kóborolni (persze ez nem tetszett a szüleimnek, mondván, hogy túl veszélyes).
10 éves koromban édesapám egy vadász balesetben életét vesztette. Anyu a temetés után, úgy gondolta, hogy kis időre el kell innen mennünk, hogy felejteni tudjon, ezért a bácsikájához költöztünk New Yorkba. Ekkor még csak az volt betervezve, hogy csak egy-két hónapot maradunk. De anyu úgy látta jónak, hogy a sulit most már inkább itt fejezzem be, mert elég nehéz volt számomra az átállás, és nem akart újra kitenni ennek. Nagyon hiányzott a régi otthonom, de ennek ellenére szerettem itt is élni.

14 voltam, amikor egy újabb sorsfordulat történt az életemben. Megismertem életem nagy szerelmét, Gabrielt egy harcművészeti versenyen. Szerelem volt első látásra.
A barátnőm megkért, hogy kísérjem el őt a bátya egyik versenyére. Tudtam, hogy Sarah testvére Tom valami küzdő sportot űz, de azt nem, hogy versenyekre is jár. Sarahnak el kellett őt kísérnie, mert a csapatból most az ő családjuk volt a soron, hogy a csoportot vízzel és tiszta törülközővel lássa el a verseny ideje alatt. Sarah és Tom szülei nem értek rá, ezért kellett Sarahnak menni, ő meg persze megkért, hogy kísérjem el és segítsek neki.

Miután megérkeztünk elfoglaltuk a csapatnak kijelölt helyet. Sarahval mindent szépen előkészítettünk. Megkezdődött a verseny. Lementek az első selejtezők, Tomék csapata nagyon jól állt. A szünet alatt a fiúk pihentek, az edzővel beszélgettek. Ekkor volt nekünk is esélyünk arra, hogy kicsit pihenjünk és szétnézzünk. Sarah talált valami ismerőst és vele kezdett el beszélgetni, én meg csak álltam ott mellette bambán és nézelődtem. Ekkor láttam őt meg először. Épp a mezét vette le, a teste tökéletes volt és kidolgozott, de mit is várunk egy sportoló testétől. Tovább követtem a mozdulatait és figyeltem, ahogy leveszi teljesen a mezét. Ekkor láttam csak meg az arcát. Megnyerő, barátságos, kedves és persze nem utolsó sorban helyes volt. Ott helyben elolvadtam tőle. Olyan volt ez az egész, mint egy filmben egy lassított jelenet. Figyeltem ahogy, felveszi a tiszta mezét, majd egy társa felé fordult, aki persze az én irányomból közeledett felé. Rögtön elkaptam a tekintetemet, hogy észre ne vegye, hogy őt bámulom. (A bámulás enyhe kifejezés arra, amit tettem.) Majd óvatosan visszanéztem. Láttam, hogy a barátjával beszélget, aki egyszer csak felém kezdett mutogatni. Ekkor ő is felnézet és tekintetünk találkozott. Csak álltunk ott, mint bálám szamara. Olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk minden, és csak mi ketten lennénk a teremben. Ekkor Sarah lökött oldalba, hogy menjünk, mert folytatódik a verseny. Mire visszanéztem arra amerre ő állt eltűnt.

Sarahnak elmeséltem mi történt. Mire ő rögtön azzal jött nekem, hogy mutassam meg ki volt az. Elkezdtem keresni a tekintetemmel, de nem találtam. Teljesen letörtem. A verseny lassan véget ért. Sarah azt mondta, hogy csak biztosan csak képzeltem az egészet,meg hogy a fáradság miatt képzelődöm.
A verseny véget ért. Tomék lettek a másodikak. Összepakoltunk. Én teljesen letörtem, hogy nem láttam őt, és nem is fogom soha többet. Elindultunk a parkolóba, a fiúk a holmijukat pakolták befelé mikor egy 8 éves körüli fiú szaladt oda hozzám és egy levelet adott át nekem. Kérdeztem, ki küldte, a fiú a háta mögé felé mutatott, de én nem láttam senkit. Sarah közben nyaggatott, hogy szálljak már be a kisbuszba, mert mindenki rám várt. A buszon ülve kinyitottam a levelet:

„ Szia Britt! Gondolom, meglepődsz azon, hogy tudom mi a neved. Remélem, nem baj, hogy írtam neked, de a verseny alatt nem volt időm oda menni hozzád, ezért csak annyit sikerült kiderítenem, hogy mi a neved, és hogy hol laksz.
Én voltam az a fiú akit „bámultál”, erre a haverom hívta fel a figyelmemet. Ekkor néztem rád, de egyszer csak eltűntél. Szeretnék veled találkozni, ha Te is akarod. Kedden délután várlak a Central Parkban a Vizek angyala című szobornál 15:00 –kor. Remélem, eljössz.
Geb”

El sem hittem, amit olvastam, teljesen bamba képet vágván át adtam Sarahnak levelet. Mikor rám nézett nem értette mi bajom van, miután elolvasta a levelet leesett az álla. Most már hitt nekem.

Elmentem a randira, és tényleg bebizonyosodott, hogy szerelem volt mind a kettőnk részéről első látásra. Egyre többet találkozgattunk és összejöttünk. Nem siettük el a dolgokat. Sikerült egy egyetemre is jelentkeznünk.

Az egyetem utolsó éve előtti nyáron elkísértem őt a szokásos versenyére. Külön autóval mentünk a csapattársaktól. Már épp hazafelé tartottunk, amikor szörnyű baleset történt. Az előttünk lévő teherautó pótkocsijának a kereke ki esett és egyenesen felénk röpült. Geb, hogy mentsen minket félre kapta a kormányt, de szerencsétlenségünkre a teherautó mellett lévő autós is ezt tette csak ő felénk rántotta el a kormányt és belénk csapódott. Mikor magamhoz tértem már a kórházban voltam, Gebet kerestem, de amikor anyura néztem, már tudtam mi történt, meghalt. Nekem csak könnyebb sérüléseim voltak, ezért a fizikai sebek gyorsan begyógyultak. Ekkor már 21 voltam.

Szeptemberben nem mentem vissza a suliba, egyszerűen nem ment. A barátaim kitartottak mellettem, folyamatosan próbáltak felvidítani, bulizni hívtak stb. Látszólag vidám voltam, de belül teljesen összetörtem, hisz elvesztettem azt, ami eddig a legfontosabb volt számomra, az igaz szerelmemet, és barátot is egyben.

Akár hová néztem minden ő rá emlékeztettet, ezért elhatároztam, hogy hasonló képen cselekszem, mint, ahogy anyu tette egykor. Édesanyám is megértette, hogy szükségem van egy kis távolságra a nagyvárostól, így történt, hogy a nénikémhez utaztam Baltimore ba. Itt töltöttem egy évet, majd haza mentem édesanyámhoz, aki tárt karokkal várt. Már sokkal könnyebb volt itt, de még mindig voltak olyan emlékek, amik a múltat juttatták az eszembe. Szinte minden emléket a garázsba pakoltam, kivétel egyet, a gyűrűt, ettől nem voltam képes megválni.

Közben az iskolát befejeztem esti tagozaton, de nem kezdtem dolgozni, már nem voltam ugyanaz, mint egykor. Így recepciósként dolgoztam, és anyámnál laktam.
24 voltam, amikor találkoztam egy férfival újra. Jól éreztük magunkat egymás társaságában, majd egy napon viharba keveredtünk, és ez felelevenített minden emléket a balesetről. Beszélgetni kezdett velem, miközben a karjában tartott, hogy miért ijedtem meg ennyire. Elmeséltem neki mindent, és ő erre csak döbbent szemekkel nézett rám. Kiderült, hogy miatta történt a balesetünk, amiben elvesztettem Gabrielt.
Mérgemben mindent rázúdítottam, és összetörten rohantam ki a viharba, és hagytam ott.

Otthon nem bírtam mit mondani, csak magamba gubózva ültem. Egy darabig dolgozni sem mentem, majd anyám helyre rakott.

Félév elteltével azt a hírt kaptuk, hogy a nénikém meghalt. Anyuval oda utaztunk, hogy elrendezzük a dolgokat, viszont az üzletet nem akartuk eladni. Ekkor támadt egy ötletem, hogy mi lenne, ha itt maradnék. Nem nagyon akart bele menni, de végül megengedte. Így történt, hogy átvettem a nénikém üzletét, ami egyrészt galéria volt, másrészt pedig régiség kereskedés. Így vagyok már lassan másfél éve Baltimoreban.

Nagyon szépen megírt előtörténet. Külön tetszik, hogy valaki az egyszerű emberbe is lát fantáziát, sőt képes azt egy remekbe szabott karakter képében megvalósítani. A karakterlap el van fogadva! Kérlek foglalj avatart magadnak. Bár nincsenek mágikus képességeid, de mielőtt egy boszorkánnyal kezdesz játékot egy mágia lapot készíts, hogy tudja mire számítson ha beléd néz.

Védőszellem/Totem: Kutya
Elemek: víz
Tükör világ:
Egy halványsárga hosszú ruha van rajta, amiben egy mező közepén áll. Láthatóan szomorú, és magányos. Kezeivel magát öleli át, és oda vissza kapkodja a fejét az öt körül ölelő viharra, ami láthatólag közelít, de sosem ér oda hozzá. Mintha az eső függöny elválasztaná a mező azon részét a világtól, ahol ő áll, a többitől, ahol viharok dúlnak.
Különleges képesség: -
Mágikus szakértelmek: nem rendelkezik ilyennel